A hétvégét északon töltöttük. Kocsit béreltünk és szombat kora hajnalban nekivágtunk.
Útközben megálltunk Burgosban reggelizni, visszahúzott a szívem, sok szép emlék köt oda.
Amikor megérkeztünk, nekiálltunk gyorsan hegyet mászni. Nem nagyon néztünk utána, mi merre van (vagyis próbáltunk, de nem annyira sikerült), így kb a Picos de Europa táblákat követve kikötöttünk valahol. Innen valami sikló szerű izé, feljebb vitt minket, ahol elkezdtük az igazi túrát. Azt írták, hogy a csúcs kb 75 perc. Nyilván nem a mi tempónkban… Majnem két óra után jött a következő tábla, hogy már csak 35 perc… Ööö, hát köszi. Nem nagyon mentünk tovább. Pedig nagyon szerettük volna elérni a felhőket (ami amúgy reális célkitűzés volt).
A túrázás után lementünk az óceánpartra egy kis időre. Itt homokos a tengerpart, de a partszakasz maga végig sziklás (kép). Így könnyen érezhető, hogy a víznek mekkora ereje is van. Csak úgy csapkodtak a hullámok, gyönyörű volt. Miután túljutottunk az első csodálkozáson, elmentünk szállást keresni. Szerencsénk volt, mert a kiszemelt kempingben megszereztük a legutolsó sátorhelyet. Sátorállítás után vissza a partra, egy másik részére, de már sötétben. A hold nemrég “kelt” fel, megvilágította az óceánt és a sziklákat. Lélegzetelállító.
Éjjel sátorban/kocsiban aludtunk, ahol majd megfagytunk (13 fok), de túléltük
Reggel vissza a partra… Világosban kiderült, hogy is néz ki ez a part igazából. Hatalmas homokos part, óriási sziklákkal. Elég hideg volt a víz, de azért fürödtünk, bár én nem sokáig. Mikor sikerült beérnem a nyakik érő hullámokhoz, a saját bőrömön is megtapasztaltam a víz erejét. Sétálva nem tudtam kijönni, olyan erősen húzott vissza a következő hullám, de szerencsére arra sikerült felfeküdni. A barátnőmet pedig lenyomta a víz alá, neki se akkor sikerült felszínre jönnie utána, amikor szeretett volna. Izgalmas. Nem véletlen, hogy folyamatosan bent volt a mentőcsónak, sőt délután az egyik szakaszon már be se engedték a vízbe a strandolókat.
De beszéljenek a képek:
Kommentek